A fura az, hogy kettőnk közül ő változott többet, nagyon sokat. Ezt ő is belátja, mégis az a baj hogy én meg nem. Érettebb feljel már nem változik az ember. Mondhatnánk, hogy túlváltozott rajtam és amilyen már elején voltam(és most is) az már nem elég, kevés neki. Vajon az együtt változás jobb lett volna?
Ettől függetlenül én akkor is tartom, hogy ha az ő általa megszabott irányba változtam volna valószínű utálnám magam. Szeretném őt, de utálnám magam. Önző dolog, de vagy egy pont amikor igenis önzőnek kell lenni, hogy ember maradhassak.
Nem sajnálom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.