Bőrt, Zuzát, Belsőséget

Nyílván az ember kiheveri a rosszat és újra kezdi bontogatni szárnyait a csajozás terén. Hallelúja, szemem világa újra lát, szépet, jót, kedveset. Hallelúja, szívem újra dobog...sokakért. Épp elindúl valami jó kapcsolat és nyílván akkor találnak meg a kedves helyes visszafogott szépségek, akik eddig nem mertek vagy nem hallottak róla. PICSÁBA!!! A baj ott van, hogy valahogy a nagy gyermekkori szocializálódás eléggé mélyen belém véste a"megdugni mindenkit nem lehet, de törekedni kell rá" rockandroll alatételt. Na persze ha nem is így van, de elferdül-fordúl a lelkem lobogása, mikor gyermekkorom ideáljai térnek vissza új köntösben, még bikavadítóbban és engem akarnak. örök rejtély ez. nyílván nem lenne velük jó, de azért egy-két kellemes napocskát el lehetne velük tölteni úgy, hogy a szabáylokkal ők is tisztában vannak. Meg tudok bolondúlni a szemeikért. jajj...
Ebben is rutinom van, persze éjszakánként órákig zsolozsmázok, hogy ne, ne juss eszembe, nem szabad arra gondolni. A siker kizárt, de az igyekezettel kellemesen megtudom nyugtatni a lelkiismeretemet. Önámítás? igen. És? Tudsz jobbat? Nem vagyok tökéletes, de azok a lányok a gyengéim.
Üdv régi jó lemez.

A buli íze a számban
Lányok neon ruhában
Oldódnak a színpadon
Részeg vagyok nem is tudom
Mire jó, ha jó ez
Az alkohol boldoggá tesz
Akkor az a kevés kis öröm
Is kihányva fekszik a kövön

Fáj a fejem,a szívem túl nagy
És nem tudom, nem tudom hol vagy
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim sincsen

A torkom összeszorul
Járni alig bírok
Az útra napfény borul
Ha rád gondolok sírok
Nincs már miben hinnem
Ráuntam a tájra
Nekem senkim sincsen
Most látsz utoljára

Fáj a fejem,a szívem túl nagy
És nem tudom, nem tudom hol vagy
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim sincsen

Fáj a fejem,a szívem túl nagy
És nem tudom, nem tudom hol vagy
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim sincsen

Fáj a fejem,a szívem túl nagy
És nem tudom, nem tudom hol vagy
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim, de senkim, de senkim sincsen!

Najó, a vígaszbuksza azért jót tett na! Nem okozott különösebb örömet vagy felfokozott élvezetet, de tüneti kezelésnek kiváló volt. Némi szesz, baszós ing(gallér fel) és átalakultam a táncparkett ördögévé. Kitopogtam magamból a dühöt és keserűséget. Isten áldja a buta csajokat. A buta csajokat a hülye, részeg fickóknak teremtették. Kölcsönös, önző kizsákmányoló szimbiózis ez melyben kikeféli mindkét fél magából lelkét nyomasztó gondolatokat. A lovagunkkal kikergetjük a barlangból gonosz démonokat és más miazmatikus élményemanációval töltjük meg. Mindenki boldog, hejehuja-vigalom, happy end.
Majd jön a reggel és rohadtúl semmi, de semmi nem változott. Sőt...

Nem tudom miért, de valahogy úgy érzik az emberek, hogy velem megoszthatják a legmélyebb titkaikat és féltve őrzött múltjuk fekete foltjait. Megtisztelő ez a bizalom tényleg, de nem tudok vele mit kezdeni. Én nem tudok ugyanúgy megbízni bennük és elregélni a fél életemet. Nem tudom viszonozni ezt fajta bizalmat vagy támaszt. Továbbá rettentően zavarba jövök, mikor kiteregetik a megerőszakolásukat, elvetélt gyermeküket vagy a perverz nagypapi történetét. Mégis mit tud mondani az ember ilyenkor? Semmit. Klisékkel és közhelyekkel csak nem szúrom a könnyben ázó szemüket. Egy meleg ölelés és értő-együttérző hümmögés amit tudok nyújtani. Majd én viszem tovább az ő lelkük terhét. Az én álmaimat és meghitt pillanataimat is megnyomorítják és teletömködnek félelmekkel, rémképekkel.
Hurrá.

Eléggé nyílvánvaló gondolat, hogy ilyenkor a legjobb menni és keresni másik szekeret. Ha nem is ilyen szándékkal de azért jártában keltében az ember összefut dekoratív és kedvére való teremtésekkel akivel óhatatlanul is elkezd flörtölni.(kurvára utálom ezt a szót, de ha már, akkor) Aztán csak hasít a gondolat, hogy "most meg mi a fenét csinálok"? Hiszen annyira se érdekel, hogy jópofizzak itt neki. Még a vígaszbukszához sincs kedvem. És ekkor elkövetek egy hibát; gondolkodom. Örvénylenek az emlékek, villannó élményfelhőbe kerülök és elküldöm a fenébe a szerencsétlen teremtést, aki az egészről nem is tehet.
Bosszúért kiálltok e? Nem, nem az nem kell. Nem lenne értelme, felesleges és értelmetlen az ilyesmi. Nem akarom megtorolni vélt és valós sérelmeimet, pusztán kicsi nyugalomra vágynék, hogy egy nyakláncról, szívószállról, könyvről vagy akár rohadt kardántengelyről ne ő jusson eszembe.
Önsajnálat? Kicsit. Inkább elemzés és rendszerezés, hogy minden újra működjön. Hogy újra legyenek színek, legyen íze az ételnek, ritmusa a zenének és illata a pinának.

A kibbaszott rutin, attól van tele a tököm. Évek berögzött mozdulatai, gondolatai, cselekedetei. A minap, majdnem rápaskoltam egy lány fenekére mert úgy állt mellettem mint ő. Aztán mindezt majdnem elújságotlam neki, mert az ilyen hülye szituációkon csak mi szoktunk mókázni, majd ma, majdnem vettem valami csecsebecsét mert tudom hogy az tetszene neki. Aztán észbekaptam és szegény csecsebecseáruson vezettem le zavaromat. Nem örült.
Már túl vagyok azon hogy rohadtúl pipa vagyok és önfeledt zabos hangulatom is elmúlt. Már csak a szép emlékek vannak meg. No meg a rutin. Ha egy kicsit haragtartóbb lennék sokkal könnyebb lenne mindenkinek. De sajna nem vagyok.
Bájvigyor kint, zokogás bent. 

A fura az, hogy kettőnk közül ő változott többet, nagyon sokat. Ezt ő is belátja, mégis az a baj hogy én meg nem. Érettebb feljel már nem változik az ember. Mondhatnánk, hogy túlváltozott rajtam és amilyen már elején voltam(és most is) az már nem elég, kevés neki. Vajon az együtt változás jobb lett volna?
Ettől függetlenül én akkor is tartom, hogy ha az ő általa megszabott irányba változtam volna valószínű utálnám magam. Szeretném őt, de utálnám magam. Önző dolog, de vagy egy pont amikor igenis önzőnek kell lenni, hogy ember maradhassak.
Nem sajnálom.

Szeretem elérni minnél hamarabb a mélypontot, mert onnan könnyű felállni. Ha már nincs mit vesztened (se önbecsülésed se tartásod már) akkor el lehet indulni valamerre, amerre a megváltást reméled és új lappal kezdhetsz.(Fight Club) Én ilyen vagyok.
Eddig 3-4 ilyen mélypont volt az életemben, és sugárnyaláb sebességgel közelítek a kövekezőhöz. A szép új jövő igérete adja hozzá a megfelelő inspirációt.

Just do it.
Just do it!
JUST DO IT!!!

Nincs mese, muszály lesz valamit kezdenem magammal. Könnyen lehet hogy a klasszikus megoldáshoz folyamodom és elkezdek inni. holnap mindenképp szeretnék elmenni valahova, felejteni, tenni, csinálni valamit, mindegy csak nem itt lenni. Elmenni, kicsit felejteni, kizárni az észt és az érzelmeket átadni magam az aljas ösztönöknek. Persze társak nem nagyon lesznek. sokan lesznek, de senki nem velem. Homályos maszadék most az egész világ. Csábítóan egyszerűnek és kiábrándítóan haszontalannak tűnik mindenki és minden tett, gondolat, érzés. Céltalan mozdulatokkal létezni nem egyszerű. Tökéletes apátia kell hozzá. Ez megvan.

Egyszerűen nem vagyok alkalmas, nem nekem találták ezt ki!

Öl.
Gondolatok hasogató ánuszgyűrűjében örlődve, érzelem cseppekkért könyörögve, elveszvettként ténfergő sikító lélek.
Nem elvsztéseden kesergek, hanem a saját magányomat siratom, hogy megint egyedül maradtam, mint minidg.