Eléggé nyílvánvaló gondolat, hogy ilyenkor a legjobb menni és keresni másik szekeret. Ha nem is ilyen szándékkal de azért jártában keltében az ember összefut dekoratív és kedvére való teremtésekkel akivel óhatatlanul is elkezd flörtölni.(kurvára utálom ezt a szót, de ha már, akkor) Aztán csak hasít a gondolat, hogy "most meg mi a fenét csinálok"? Hiszen annyira se érdekel, hogy jópofizzak itt neki. Még a vígaszbukszához sincs kedvem. És ekkor elkövetek egy hibát; gondolkodom. Örvénylenek az emlékek, villannó élményfelhőbe kerülök és elküldöm a fenébe a szerencsétlen teremtést, aki az egészről nem is tehet.
Bosszúért kiálltok e? Nem, nem az nem kell. Nem lenne értelme, felesleges és értelmetlen az ilyesmi. Nem akarom megtorolni vélt és valós sérelmeimet, pusztán kicsi nyugalomra vágynék, hogy egy nyakláncról, szívószállról, könyvről vagy akár rohadt kardántengelyről ne ő jusson eszembe.
Önsajnálat? Kicsit. Inkább elemzés és rendszerezés, hogy minden újra működjön. Hogy újra legyenek színek, legyen íze az ételnek, ritmusa a zenének és illata a pinának.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.