Bőrt, Zuzát, Belsőséget

Nem tudom miért, de valahogy úgy érzik az emberek, hogy velem megoszthatják a legmélyebb titkaikat és féltve őrzött múltjuk fekete foltjait. Megtisztelő ez a bizalom tényleg, de nem tudok vele mit kezdeni. Én nem tudok ugyanúgy megbízni bennük és elregélni a fél életemet. Nem tudom viszonozni ezt fajta bizalmat vagy támaszt. Továbbá rettentően zavarba jövök, mikor kiteregetik a megerőszakolásukat, elvetélt gyermeküket vagy a perverz nagypapi történetét. Mégis mit tud mondani az ember ilyenkor? Semmit. Klisékkel és közhelyekkel csak nem szúrom a könnyben ázó szemüket. Egy meleg ölelés és értő-együttérző hümmögés amit tudok nyújtani. Majd én viszem tovább az ő lelkük terhét. Az én álmaimat és meghitt pillanataimat is megnyomorítják és teletömködnek félelmekkel, rémképekkel.
Hurrá.